...Az erőteljes Nyugat-ellenes iraki retorika nem csökkentette az ellentéteket Irak és néhány vele szomszédos arab ország között. Jelentős viták voltak például az OPEC-en belül Irak és Kuvait, illetve az Emirátusok között, miután Irak azt szerette volna elérni, hogy a másik két arab ország az olajárak megemelése céljából jelentősen csökkentse termelését. Olaszországtól vásárolt új, nagyméretű hajói számára pedig mély vízi kikötőt keresett az Öbölben, s erre a célra Irak számára két kuvaiti sziget, Bubiján és Varba tűnt a legalkalmasabbnak. Ezzel elérkeztünk Irak és Kuvait meglehetősen ellentmondásos viszonyának kérdéséhez. Az évszázadokon keresztül legfeljebb vándorló nomád törzsek lakta Kuvait a 18. században kezdett nagyobb számban letelepedetteknek helyt adni. A ma is uralkodó Szabáh-dinasztia alapítására 1756-ban került sor, amikor az akkor már több mint tízezer lakost számláló település lakói elhatározták, hogy vezetőt választanak. A következő időszak nagy részében Kuvait névleg az Oszmán Birodalomhoz tartozott mint a bászrai tartomány része. A tényleges vezetést azonban mindvégig a Szabáh-uralkodócsalád látta el, amely jó kapcsolatokat ápolt a lokális érdekeltségekkel rendelkező britekkel. Az Oszmán Birodalom és Nagy-Britannia 1913-ban megállapodtak Kuvait autonómiájáról és pontos határairól, azonban az első világháború meghiúsította bármiféle szerződés megkötését. 1922-ben brit kezdeményezésre módosították a határokat, Kuvait és Szaúd-Arábia között létrehozva egy semleges övezetet (amelyet mindkét ország törzsei használhattak), és a britek által újólag meghúzva a kuvaiti-iraki határt, mégpedig Kuvait számára kedvezően. Iraknak ugyanis mindössze egy rövid kis partszakasz jutott, az Öbölhöz való kijutás pedig pusztán a Satt el-Arabon keresztül vált lehetségessé. Irak függetlenné válásától kezdődően szinte állandósultak a konfliktusok és a határviták a két ország között. Irak több ízben is bejelentette igényét Kuvaitra, először Gázi király 1937-ben, majd nem sokkal Kuvait 1961-es függetlenné válását követően Abdel Karím Kasszem. Ez utóbbit követően kisebb válságra is sor került, miután Kuvait az Arab Liga tagjává vált, amit Irak rendkívüli módon nehezményezett. A fenyegető iraki magatartás miatt az Arab Liga csapatokat küldött Kuvait védelmére. Az első baathista hatalomátvételt követően a viszony normalizálódott a két ország között, majd 1968 után újra megromlott. 1973-ban az iraki csapatok elfoglaltak egy kuvaiti erődöt a határ mentén, s Irak bejelentette igényét a két stratégiai fekvésű, Kuvait által ellenőrzött szigetre, Bubijánra és Varbára, amelyekről Irak legfontosabb kikötője, Umm Kaszr könnyen biztosítható lenne. Az évekig tartó feszültséget azonban hamarosan háttérbe szorították az iráni események, majd a háború. Az iraki-iráni háború idején Kuvait minden lehetséges eszközzel (pénzzel, olajjal, fegyverekkel stb.) támogatta Irakot. Ennek tulajdoníthatóan Irán kuvaiti olajkutakat bombázott, 1983-ban pedig szélsőséges síiták sorozatos merényleteket hajtottak végre a kuvaiti francia és amerikai nagykövetségek és más célpontok ellen. Kuvait megtorlásul az országban élő és dolgozó irániak közül sokakat bebörtönzött, illetve kiutasított Kuvaitból. Kuvait többször próbált közvetíteni Irak és Irán között, kevés eredménnyel. Az iráni háború befejeztével Szaddám Huszein a történelmi érvek alapján (ti. hogy Kuvait is az Oszmán Birodalom bászrai tartományának része volt, s a kuvaiti-iraki határokat gyakorlatilag a britek jelölték ki, feldarabolva egy valójában összetartozó területet) elérkezettnek látta a pillanatot, hogy egyszer s mindenkorra "rendezze" a kuvaiti kérdést. Az ürügyet egyfelől az szolgáltatta, hogy az Iránnal vívott háború során hatalmas tartozásai halmozódtak fel több Öböl menti állammal, így Kuvaittal szemben is, amit utóbbi szóvá is tett, másfelől Irak túlságosan soknak tartotta a mindkét ország területe alatt húzódó Rumaila olajmezőről Kuvait által kitermelt olajat, miáltal Kuvait úgymond az Irak területe alatt fekvő olajmezőt is kiaknázza. Az iraki vezető úgy látta, helyzete az iráni háború befejeztével az arab világon belül megerősödött, s jól érzékelte azt, hogy a háború folyamán a Nyugat (beleértve az Egyesült Államokat is) mindvégig Irak oldalán állt, s kevés dologtól tartott jobban, mint hogy Irán nyeri meg a háborút. Szaddám azonban nem számolt azzal, hogy lépése a Nyugat heves ellenreakcióját váltja majd ki. (Ráadásul az iraki amerikai nagykövet nem sokkal Kuvait iraki megszállása előtt tett egy olyan kijelentést, miszerint az Egyesült Államok nem fog beavatkozni a két fél közötti esetleges konfliktusba.) Kuvait annektálása Irak számára többszörös előnyökkel járhatott. Ezáltal megszűnhetnek a határviták s érvényesülhet Irak történelmi igénye Kuvait területére. Nem okoz többé gondot a Kuvait felé fennálló tartozások rendezése. Irak újabb, hatalmas tartalékokat rejtő olajmezők felett szerez ellenőrzést, ezáltal növelheti bevételeit. Mindezek "hangulatjavító" intézkedésként hatnak Irak lakosságára, elejét véve a további elégedetlenségeknek, zavargásoknak. (Sok iraki nézte rossz szemmel a két ország életszínvonala közötti jelentős különbséget.) Jelentősen javulnak Irak geostratégiai pozíciói - hiszen közvetlen kijáratot szerez az Öbölbe akkor, amikor a háború következtében a Satt el-Arab nem járható -, tovább erősödik középhatalmi szerepe a régióban. Az iraki vezetés rendkívüli módon neheztelt Kuvaitra, mivel úgy vélte, Kuvait egyáltalán nem értékeli azt, hogy lényegében Irak védte meg óriási áldozatok árán Irántól. Mindezzel együtt kevesen számítottak arra, hogy Irak ténylegesen megtámadja Kuvaitot. Az iraki csapatösszevonásokat csupán fenyegetésként értékelték annak érdekében, hogy Kuvait teljesítse Irak néhány követelését. Kuvait bízott abban, hogy Irak értékeli azt a támogatást, amelyet számára Kuvait a háború során nyújtott (csupán a pénzügyi támogatás értéke meghaladta a tízmilliárd dollárt). Túlságosan is magabiztos volt, szinte kifejezetten provokálta például Irakot azzal, hogy egy új település építésébe kezdett az állandó vita tárgyát képező Bubiján szigeten. Az iraki csapatok 1990. augusztus 2-án éjszaka lerohanták s hat óra alatt elfoglalták Kuvaitot. Mindössze hat percen múlt, hogy az emírnek sikerült gépkocsin átjutnia Szaúd-Arábiába. Sok kuvaiti esett az iraki támadás áldozatául, ezreket vetettek börtönbe. Az emberek százezrével menekültek el, illetve űzték el őket az irakiak Kuvaitból, többek között 200 000 palesztint, 150 000 egyiptomit és mintegy 600 000 ázsiait. Ami mozdíthatót találtak, annak nagy részét az irakiak elvitték. Nem egészen egy héttel a támadást követően az iraki vezetés Kuvaitot Irak integráns részének, augusztus 28-án pedig 19. tartományának nyilvánította. A lépés a nyugati világból azonnal heves ellenreakciókat váltott ki. Az ENSZ BT a támadást követő napon elfogadott 660. számú határozata csapatainak azonnali visszavonására szólította fel Irakot, november 29-én elfogadott 678. számú határozata pedig ultimátumot intézett Irakhoz: amennyiben Irak 1991. január 15-éig nem tesz eleget a 660. számú határozatban foglaltaknak, annak "valamennyi szükséges eszközzel" érvényt kell szerezni. Közös amerikai-szovjet nyilatkozatok ítélték el az iraki lépéseket, jóllehet a Szovjetunió világossá tette, hogy nem támogat egy katonai akciót Irak ellen. Augusztus 18-án Szaddám Huszein bejelentette, hogy az Irakban dolgozó nyugatiak nem hagyhatják el az országot - vagyis lényegében túszoknak minősítette őket. A Kuvaitban működő nyugati nagykövetségeket bezárták és személyzetüket Bagdadba szállították. Végül az erőteljes nyugati tiltakozás, illetve a közvetítési kísérletek egyetlen kézzelfogható eredményeként a nyugati túszokat szabadon engedték, s december közepére valamennyien elhagyhatták Irakot. Hogy minden energiájával a Nyugatra tudjon koncentrálni, alig két héttel Kuvait lerohanása után Irak feltételek nélkül elfogadta Irán ajánlatát a békekötésre, ami a határkérdést illetően az 1975-ös algíri egyezménynek megfelelő állapotok visszaállítását jelentette: a két ország közötti határ újból a Satt el-Arab középvonalán húzódott. Irak tehát még arról is hajlandó volt lemondani, ami miatt megtámadta Iránt, ezzel sok százezer ember halálát okozva. Ez már előrevetítette Iraknak azon szándékát is, hogy minden erejével megpróbáljon támogatókat szerezni magának az arab, illetve az iszlám világban, s az összeütközést egyre határozottabban az iszlám és a Nyugat konfrontációjaként tüntesse fel. Sajátos módon ugyanebbe az irányba hatottak az USA lépései is.